A 12 g- os CO2 patron misztikumai
De vegyük sorjában!
CO2
CO2 technologiával lassan 30 éve ismerkedtek meg a paintball markerek, és már lehetséges, hogy akkor is elavultnak számítottak. Hiszen a CO-ra jellemző, ahogy ürül a palack úgy csökken a menetteljesítmény, így az első leadott lövéssel tudjuk csak kihozni felszerelésünkből a maximális teljesítményt. Azonban nem ez a legnagyobb bűne palackunknak!
Minden egyes elsütés után (főleg, ha gyorsan tesszük) a CO hőmérséklete csökken, és ez közel sem tesz jót markerünk belső szerkezetének.
Persze, nem szükséges azonnal átállni levegős rendszerre mindenkinek, mert „úristen most mi történik”, inkább úgy fogalmaznánk, hogy a CO hajtógázzal működő markerek gyakoribb karbantartást és esetleges oring cserét igényelnek.
De mi a szép a HPA rendszerben?
HPA
A levegős palackokban 200 ill. 300 bár uralkodik, melyet a regulátor csökkenti le a kívánt kimeneti nyomásra.
Így az első és az utolsó elsütés között minimális a különbség torkolati sebességben. A palack méretéből adódóan pedig nem kell megelégednünk 2-4 tár kilövésével.
A fent említett ”hideg” szintén nem jellemző rájuk, így a szervízigény is minimálisra csökken. Sajnálatos módon kevés helyen tölthetjük meg palackunkat 300 bárra (nálunk mondjuk pont lehetséges) így a tömeges átszerelés még egészen biztosan várat magára jópár évet.